Használtautó vásárlása előtt nagyon sok döntést kell meghoznunk, amelyek a későbbiek során befolyásolhatják a vezetési élményt, a kocsinkra fordítandó költségeket vagy akár azt is, hogy milyen gyakran kell majd szervizbe járnunk autónkkal.
Sorozatunkban igyekszünk olyan kérdésköröket feldolgozni, amelyek segíthetik a döntés előkészítését, vagy amivel mindenképpen érdemes a vásárlás előtt foglalkozni. Ebben a részben azokat a pontokat vesszük át, amelyeket mindenképpen érdemes egy fiatalabb használt autó vétele előtt ellenőrizni.
Sokan úgy gondolják, hogy a használtautó vásárlás rengeteg kockázatot rejt magában. A szakértők azonban úgy vélik, hogy amennyiben felkészülten kezdünk bele a válogatásba, nagy eséllyel szűrhetjük ki azokat a kocsikat, amelyeket nem érdemes megvásárolni.
A gépjármű múltja
Az első és legfontosabb dolog, hogy autóvásárlás előtt igyekezzünk kideríteni az autó múltját. Ennek egyik eszköze lehet a szervizfüzet ellenőrzése, mivel azonban ezt gyakran hamisítják, keressünk fel egy márkaszervizt, ahol egy állapotfelmérés részeként lekérhetjük az autó hazai vagy akár nemzetközi szervizmúltját (a jogszabályi előírások úgy rendelkeznek, hogy ezek az adatok kizárólag a mindenkori tulajdonosnak adhatóak ki). A teljes állapotfelmérés a gépjármű fedélzeti hibatárolójának szoftveres lekérdezésével komoly segítség lehet a végső döntés meghozatalában. A modern autókon sok olyan vezérlőegység, beavatkozó berendezés van, melyek hibája a használat során nem tapasztalható, azonban a belső diagnosztikai rendszerek már érzékelik.
Külső sérülések
Amennyiben nem bíznánk kizárólag a márkaszervizre magunkat, több olyan pont is akad, amiket javasolt megvizsgálni. Az autón kívülről belülre haladva elsőként a külső sérüléseket, illetve az elemek összeillesztését vegyük szemügyre. Alapvető kellékként vigyünk magunkkal festékvastagság-mérőt, mert annak segítségével könnyedén megállapíthatjuk, hogy hány elemet festettek újra. Ha az autó átvizsgálása során egy-egy elemről azt tapasztaljuk, hogy nem a gyári szinten van a festékvastagság, nem kell azonnal megijedni, hiszen elképzelhető, hogy csak egy apró sérülés miatt fújták át az adott felületet. Azonban, ha több elem adatai eltérőek, könnyen feltételezhető, hogy nagyobb sérülést szenvedett a jármű. Ebben az esetben komolyabb következményekkel is számolhatunk, sérülhetett akár valamelyik főtartó vagy a futómű is. Az autót éppen ezért nem csak oldalról, hanem alulról is javasolt megvizsgálni, hogy felfedezzük ezeket a sérüléseket vagy a javításra utaló nyomokat, illetve a folyadékszivárgást (pl. kormánymű, lengéscsillapító, stb.)
Ha már az autó alatt járunk, ellenőrizzük itt is a sérülések nyomait. A futómű felfüggesztő elemeinek, valamint a féltengelyek lógása árulkodó lehet. A kipufogó rendszer hajlamos a rozsdásodásra, fordítsunk erre is külön figyelmet. Ha a kipufogó hátsó dobján rozsdásodás észlelhető, valószínűsíthető, hogy az autót leginkább rövid távolságon használták, mert a rendszerben lévő víz oda rakódik le, és ha nem melegszik fel jól a kipufogó rendszer, a víz nem párolog el.
Az átrozsdásodás az autó más felületén is árulkodó lehet. Elképzelhető, hogy annak az eredményeként jelenik meg, hogy egy ütközést követően nem megfelelően állították helyre a gépkocsit. A mai autókra 10-12 év átrozsdásodás elleni garanciát adnak a gyártók, de ezt csak abban az esetben tudjuk érvényesíteni a márkaszervizben, ha a korábbi tulajdonosok rendszeresen hordták az autót szervizbe, ahol bizonyíthatóan gyári technológia szerint végezték a javítómunkákat.
Gumiabroncsok, fékek állapota
A gumiabroncsok ellenőrzése is fontos, új gumik esetében a mintamélység 8-10 milliméter. Ha a mintázat 4 milliméter közelében van, akkor rövid időn belül cserével kell számolnunk. Fontos kritérium a gumiabroncs kora is: 7-8 évnél nem javasolt tovább használni azokat. Álló helyzetben a fékbetét vastagságát és a féktárcsa kopottságát is megnézhetjük, ha a betétek eredeti 7-8 milliméteres vastagsága jelentősen megkopott, várhatóan nem élik meg a következő szervizciklust. A féktárcsa minimális vastagsága szerencsés esetben a tárcsán megtalálható, ha mégsem, a javítási utasításban található.
A szélvédő hibái
Jelentős összeget takaríthatunk meg, ha megvizsgáljuk a szélvédőüveget is, ha repedést látunk, akkor szélvédőcserére készülhetünk. A kipattanás – ha nem esik a vezető közvetlen látóterébe – általában javítható. Azzal is számoljunk, hogy minél több asszisztens rendszerrel felszerelt az autó, annál drágább az üveg cseréje. Érdemes arra is odafigyelni, hogy az ablaktörlő nem hagyott-e a karcot az üvegen, ezt ugyanis szintén csak cserével lehet javítani. Amennyiben sötétített ablakú autót néztünk ki, a későbbi problémák elkerülése végett legyünk tudatában annak, hogy jogszabály szerint a szélvédő és az első oldalablakok esetében csak minimális sötétítés engedélyezett, a „B” oszlop utáni ablakok viszont már lehetnek sötétebbek.
Fényszóró
Javasolt figyelmet fordítani a fényszórókra is. A hagyományos lámpáknál probléma lehet, hogy homályosodik a búra. Ezt gyakran polírozással szokták helyre tenni, viszont így pont azt a keményített réteget távolítják el a műanyag búráról, ami a karctól óvja meg. Lehet, hogy sikerül kipolírozni, de így sérülékenyebb lesz és készülhetünk a cserére. További probléma lehet, hogy nem megfelelő izzó van a lámpatestben. A legkirívóbb eset, amikor utólag xenonosítják az autót. Ezen lámpák használata nem jogszerű, mert az ilyen lámpákhoz előírt automatikus vetítésitávolság-állítót és fényszórómosót nem szerelik be. Ezért a műszaki vizsgán az ilyen autó nem megy át. A xenon fényszóróknál a kibocsátott fény alapján megállapítható, hogy izzócsere szükséges-e: kékes-fehér fény megfelelő állapotot jelez, ha viszont pirosas-lilás, akkor megérett a cserére. A LED-es fényszórók esetében a probléma abból eredhet, hogy egyenként csak ritkán cserélhetőek a LED-ek, általában komplett fényszóróval oldható meg a javítás.
Az árulkodó motortér
Vásárlás előtt tekintsünk bele a motortérbe is. Ugyan a vevő szempontjából igényesnek tűnhet, ha feltűnően tiszta a motortér, legyünk gyanakvóak, mert az eladók gyakorta így leplezik az olajfolyást. Ezzel szemben a túlságosan koszos motor is arra utalhat, hogy valahol szivárog az olaj, ami hosszútávon jelentős költségekkel sújthat minket. A motornál ne feledkezzük meg a csövek állapotának és a folyadékszintek (motorolaj, hűtő- és fékfolyadék) ellenőrzéséről sem. Az olajbetöltő sapka levétele után is hasznos információhoz juthatunk. Ha gyanúsan szennyezett a sapka mögötti tér, az az olajcsere elmulasztására utalhat. Fehéres szennyeződés víz jelenlétét mutatja.
Az utastér ellenőrzése
Miután beülünk az autóba, tekintsük végig a főbb elemeket. Nézzük meg a kormány, a kapcsolók, a váltókar, a pedálok és a kárpit állapotát, ez árulkodó lehet a futásteljesítményről. Ellenőrizzük az elektromos berendezéseket, próbáljuk ki a rádiót, az ablakemelőt, az ablaktörlőt, a tetőablakot, az ülésfűtést/hűtést, az ülésállítást. Járó motornál ellenőrizzük a klíma teljesítményét, és figyeljünk oda arra, hogy nem hallható-e az üzemszerű működéstől eltérő hang. Tekerjük el álló helyzetben a kormányt az egyik végponttól a másikig, és figyeljünk arra, hogy nem ad-e furcsa hangot. Az idő előrehaladtával bizonyos esetekben csökkenhet a kormánymű szivattyújának teljesítménye, aminek következtében nehezebbé válhat a kormányzás; hibás működésre utalhat, ha túl nagy erőt kell kifejtenünk.
A váltó
Indulás előtt ellenőrizzük a tengelykapcsoló pedál holtjátékát, normál esetben enyhe ellenállást tapasztalunk. A tengelykapcsoló felengedésekor a fogáspontnak középen kell lennie, kopásra utalhat, ha mélyen vagy magasan fog. Ha induláskor rángat, csikorog vagy egyéb gyanús hangokat ad, valószínűleg hibás a szerkezet. Figyeljük azt is, hogy a fokozatok könnyen kapcsolhatóak-e, vagy hirtelen váltáskor nem hallatszik-e recsegés, ez ugyanis a szinkrongyűrűk kopottságáról árulkodhat.
Az automata váltóknál több a hibalehetőség, mert itt nem csak a mechanika okozhat hibát, hanem a váltószerkezeteknél is lehet gond. A legtöbb problémát a megfelelő karbantartás hiánya (pl. elmaradt olajcsere) okozhatja ezeknél a szerkezeteknél. A tiptronic rendszerű váltóknál használjuk a kézi kapcsolást is, és ne feledkezzünk meg a hátramenet és sport funkciókról sem. Ha a váltó szaggatva kapcsol, félrevált vagy furcsa hangokat hallat, ne döntsük a kocsi mellett.
A próbaút
Miután ezeket végignéztük, minden esetben kérjünk próbautat az értékesítőtől, és lehetőség szerint legalább addig autózzunk, amíg az üzemi hőfokot eléri a motor. Ha a motort beindítjuk és furcsa hangokat hallunk vagy szokatlan füst szállna fel a kipufogóból, legyünk ismét gyanakvóak.
Menet közben figyeljük a motortulajdonságokat, amennyiben azt érezzük, hogy az autó teljesítménye nem megfelelő, illetve, ha furcsa jeleket tapasztalunk (pl. szokatlan hangok, rángatás) a használat során, akkor javasolt inkább tovább nézelődni a piacon. A lengéscsillapítók hibáját is hamar kiszűrhetjük, ha túlságosan imbolyog az autó alattunk vagy instabil a kanyarvétel, cserére érettek ezek az eszközök.
Szintén a próbaút során kerülhet arra sor, hogy az autóban található asszisztens rendszereket is szemügyre vegyük. Próbáljuk ki az összes funkciót (pl. adaptív tempomat, sávtartó asszisztens, adaptív fényszóró, távfény asszisztens), mert javításuk jelentős költséget róhat ránk.
„A használtautó vásárlás alapvetően kevés kockázatot rejt magában, ha kellő körültekintéssel vágunk bele a keresésbe. A tapasztalat azt mutatja, hogy megfelelő ellenőrzés után nagy százalékban kiszűrhetőek a hibák, így érdemes a kocsikat a megvásárlás előtt egy márkaszervizben átvizsgáltatni. Ez minimális költséggel jár, azonban hosszútávon bőven megtérülhet a befektetésünk” – vélekedett Horváth Zoltán, a Weltauto márkaigazgatója. „Amennyiben az átvizsgálás során olyan problémákra derül fény, amely jelentős javítási költségeket vonhat maga után, érdemes elállni a vásárlástól. A kisebb hibák azonban alku tárgyát képezhetik, így ebben az esetben érdemes lehet árvitába kezdeni” – tette hozzá a márkaigazgató.
Forrás: Porsche Hungária sajtóközlemény