Az autóhitelek THM-jéről

A legtöbb embert könnyen megtéveszthetik a reklámok, hiszen a hitellehetőségek hirdetéseinél csak a kamatot vagy a gyors hitelbírálatot nézik. Nincsenek tisztában azzal, hogy a kamat mellett más költségeket is kell fizetni.

Ugyanakkor csupán a kamat vizsgálata csalóka eredményt adhat, hiszen például a 0 %-os kamatú hiteleket sem adják általában ingyen, ilyenkor többnyire magas kezelési költséget kell fizetni. Az igazi iránytű tehát nem a kamat, hanem a THM, azaz a teljes hiteldíj mutató, amelyet három hónapnál hosszabb futamidejű kölcsönök esetén kell feltüntetni, vagyis az autóhitelek esetében mindenképpen fel kell tüntetni. Ez a százalékos érték, mint ahogy a neve is jelzi a hitel, autóhitel teljes díját mutatja meg, azaz gyakorlatilag minden olyan költség benne foglaltatik, amit a banknak kell fizetnünk. A THM-et nem csak a fogyasztási kölcsönöknél, hanem valamennyi lakossági kölcsönnél, így az autóhitelek és a lakáshitelek esetében is alkalmazni kell.

Milyen költséget tartalmaz a THM?

  • a kamatot,
  • a kezelési költséget,
  • a hitelbírálati díjat,
  • az értékbecslési díjat és
  • lakásépítéseknél a helyszíni szemlék díját.

Ugyanakkor a THM nem tartalmazza:

  • a késedelmi kamatot,
  • a hitel futamideje meghosszabbításának költségét,
  • az egyéb olyan fizetési kötelezettséget, amely a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítéséből származik,
  • a biztosítási és garanciadíjakat, valamint
  • az átutalási díjakat.

A THM-et elsősorban a hirdetéseken láthatjuk, gyakran tól-ig értékként (pl. THM: 15,49-22,57 %), hiszen egy adott hitelfajtánál a hitelösszeg, a futamidő és egyéb tényezők függvényében eltérhet a konkrét THM. Az egyedi autóhitel szerződésünkben azonban már csak a pontosan kiszámolt, kizárólag a mi hitelünkre vonatkozó THM-mel találkozhatunk. A THM egyéves időszakra vetített érték.

Nagyon fontos, hogy a kölcsön feltételeit ne csak a THM-ek alapján ítéljük meg, hanem tegyük mérlegre törlesztőképességünket is, vagyis azt, megfelelően fogjuk-e majd tudni fizetni a kölcsön részleteit több hónapon vagy éveken keresztül.

A havi törlesztő részlet nagysága általában függ a forint és az adott deviza – általában az euró vagy a svájci frank – egymáshoz viszonyított árfolyamától. Ha gyengül a forint ezekhez a devizákhoz képest, akkor emelkedik a részlet. Márpedig a devizák egymáshoz viszonyított árfolyamát szinte lehetetlen pontosan előrevetíteni.

Az állam közvetve “biztosíthatja”, vagy legalábbis mérsékelheti a polgárai által felvett hitelek kockázatát. Mégpedig úgy, hogy átlátható és kiszámítható költségvetési politikát folytat, így legalább saját hatáskörében nem veszélyezteti polgárai gazdasági döntéseit.

Az árverseny nyertesei mindig azok a finanszírozók lesznek, akik az anyabanktól minél alacsonyabb refinanszírozási kamatlábbal kapják meg a kihelyezhető pénzeszközöket. Ilyen a Merkantil és a Lombard, viszonylag kedvező feltételekkel kapja a K & H, és a CIB is, ezáltal valamelyest kedvezőbb lehet, míg mások komoly árazási nehézségekbe és versenyhátrányba kerülhetnek.

Az importőri finanszírozók árazása a legkedvezőtlenebb, amit a jutalékszint csökkentésével és támogatott akcióikkal próbálnak ellensúlyozni. Ezzel azonban sértik a kereskedőik érdekeit. Ugyanakkora THM-nél egy a vevők számára kecsegtetően alacsony THM-mel, valamint a importőri finanszírozó kevesebb jutalékot tud adni, mint egy banki finanszírozó. Az importőri finanszírozók – mivel a termékárazásuk rosszabb, mint a banki finanszírozóké – valamilyen más szolgáltatással próbálják azt ebből fakadó piaci hátrányukat csökkenteni. Ilyen például a kamatmentes készletautó-finanszírozás és a különböző támogatott autóhitelek.

A kormány döntése értelmében 2008. februártól már csak konkrét teljes hiteldíj mutatókat tüntethetnek fel a bankok hirdetményeikben, vagyis nem alkalmazhatják azt a mai gyakorlatot, hogy a THM például 25-39 százalék.

A rendeletmódosítás bevezet egy egységes formulát, amire ki kell számolni a THM-et. Amennyiben a hitel tőkéjének vagy egy részének fedezésére biztosítási termék vagy lakás-elő takarékosság szolgál, e szolgáltatások alapján történő befizetéseket is figyelembe kell venni a THM ill. autóhitel THM meghatározásakor. Ez biztosítja, hogy minden költséget, díjat figyelembe lehessen venni, amikor az ügyfelek az egyes hitelintézetek ajánlatait összevetik. A könnyebb összehasonlíthatóságot szolgálja az is, hogy a rendelet rögzíti, milyen összegre és milyen időtávra kell a THM-et meghatározni. Lakás-takarékpénztáraknál ez 1 millió forint kölcsönösszegre ötéves futamidővel történik. Más pénzügyi intézményeknél 5 millió forint kölcsönösszegre húszéves futamidővel kell megadni a mutatót. 1 millió forintos összeghatárig nyújtott hitelnél a THM-et 500 ezer forint kölcsönösszegre hároméves futamidővel adják meg. 1 millió feletti hitelnél a mutatót 1 millió forintos kölcsönösszegre ötéves futamidővel kell meghatározni. Fontos változás az is, hogy ha valamely pénzintézet akciós kamattal hirdet betétet, illetve kedvezményes feltételekkel kínál hitelkártyákat, akkor a nem kedvezményes időszakban alkalmazott mutatókat is fel kell tüntetni.

CIB termékek

A CIB Bank a kilencvenes évek végéig, hasonlóan más hitelintézetekhez, kizárólag a vállalati ügyfelekre koncentrált. A kedvező gazdasági változások eredményezték azt a fajta nyitást a lakosság felé, ami 2001 óta tapasztalható.

A fogyasztási hitelek (személyi hitel, autóhitel, lakáshitel, jelzálog alapú hitel stb.) piacán még korántsem volt olyan kiélezett a verseny, mint a vállalti hitelpiacon. Felértékelődtek a lakossági ügyletek, bár a vállalati szféra még mindig nyereséges üzletág, az egyre élesedő verseny fokozatosan nyitásra kényszeríti a pénzügyi szereplőket, bankokat, pénzintézeteket. Az elmúlt években tovább erősödött a lakossági üzletág. A 2005-ös évben 70%-kal bővült a lakossági hitelek kihelyezése, míg a vállalati kihelyezések csak mérsékelten növekedtek. Számos új hiteltermék látott napvilágot, amelyek a lakosság igényeihez az évek múlásával, egyre jobban idomulnak. Ilyen például a bevásárlókártya, a rugalmas áruhitelek, CIB autóhitel és a gyorsan elérhető személyi kölcsönök.

Megmaradtak a jól megszokott megtakarítási lehetőségek, de új távlatok is nyíltak a befektetési jegyek és kötvények terén. Több hitelintézet is kínál kedvező lehetőségeket. A CIB Bank például a következőket kínálta: CIB Európa Részvény Alap, CIB Kincsem Kötvény Alap, CIB Indexkövető Részvény Alap, CIB Konvergencia Kötvény Alap.

Ezen felül, a fogyasztói szokások változása következtében az emberek mindinkább törekednek magasabb életszínvonal elérésére és a hitelintézetek ezt kihasználva olyan kiaknázatlan lehetőségeket találtak, amelyek nagy piaci potenciált jelentenek. Gondolok itt a lakossági hitelek terjesztésére, illetve a könnyen elérhető, vásárlást elősegítő termékekre, például a Lady Hitelkártyára, vagy Bevásárlókártyára, illetve áruvásárlás esetén későbbi részletfizetési lehetőséget kínáló áruhitelekre. A CIB az autóhitelek, autólízing területén is úttörőnek számít. A versenyben igyekszik mindenki valami különlegeset, valami nagyon kedvezőt nyújtani. Valamint a termékpaletta bővülése egyre jobban ösztönzi a fogyasztóközönséget vásárlásra.

A lakossági hitelezésben megkülönböztetünk klasszikus értelemben vett fedezet mellett nyújtott hiteleket, ahol a bank megköveteli a hitel adósától, hogy valamilyen tárgyi fedezetet vonjon be az ügyletbe. Ez a fedezet lehet lakóingatlan, építési telek, irodahelyiség, garázs, vagy autó, gépjármű, motor. A másik típus a fedezetlen hitelek, ahol a Bank nem kér ingatlant. Ez nem azt jelenti, hogy nincs fedezete az ügyletnek, hiszen ebben az esetben a “fedezet” az igénylő mindenkori jövedelme.

2004-ben jelentős növekedés volt látható a deviza alapú lakás- és fogyasztói hitelekben. A devizahitelek állománya fél év alatt 80%-kal nőtt, ezen belül a deviza alapú gépjármű hitelek állománya is megugrott. Ahol visszaesés tapasztalható, az a támogatott forint alapú hitelek állománya. Ennek egyik oka az volt, hogy szigorodtak a 2003-as évben az állami támogatások feltételei, másrészt számos makrogazdasági mutató kedvezőtlen alakulása – a magas deficit és a külkereskedelmi mérleg változása – is ezt eredményezte. A fogyasztási hiteleknél várhatóan marad az emelkedő tendencia, hiszen a fogyasztási kedv nem csökkent. Ami problémát jelenthet, az a háztartások megtakarításai. Az elmúlt években folyamatosan csökkennek a megtakarítások, és a lekötött betétek aránya is egyre kisebb. A biztosítások aránya viszont növekedett. Ez egyensúlytalansághoz vezethet. Bár a bankok, így a CIB Bank is, általában külföldi forrásokból szerzik be a fedezeteket, tehát a kockázati tényezők a bankok szempontjából nem változtak jelentősen, viszont a fogyasztók szemszögéből nagy veszélyforrást rejt a túlzott eladósodás.

Lehetséges az autóhitelek összehasonlítása?

Az autóhitelek régebben csak annyit jelentettek, hogy ha valaki szeretett volna vásárolni egy új vagy használt autót vagy motort stb., és nem volt hozzá megfelelő mennyiségű készpénze, akkor a bank autókölcsönt folyósított, így az ügyfél, a leendő adós, megvehette a kiválasztott autót, teherautót és így tovább.

Az autókhoz ilyen-olyan módon kapcsolódó hitelek azonban mára olyan sokrétűek lettek, hogy az egykori sima autóhitel ma már “klasszikus” autóhitelnek számít, hiszen a “gépjárműhitel” fogalom alatt annyiféle kölcsön fut, hogy áttekinteni is nehéz, nem hogy összehasonlítani. De nem lehetetlen: az autóhitelek összehasonlítása révén éppen arra teszünk kísérletet a továbbiakban, hogy bemutassuk, hányféle autókölcsön létezik jelenleg, és hogy melyik, autóhoz kapcsolódó pénzügyi konstrukcióhoz milyen feltételekkel juthat hozzá.

Felhívjuk a figyelmet, hogy cikkünkben az általános autóhitel feltételek ismertetésére kerül sor, és csak olyan kondíciókra térünk ki, amelyek a törvényi szabályozás miatt az összes banknál egyformák, így az összehasonlítás nem lehetetlen. Oldalunkon az autóhitel kalkulátorral tudja kiszámolni, hogy a számtalan banki ajánlat közül valóban mi adjuk-e a legjobbat. Ha egy bank új, igen kedvező autóhitelt kínál, azonnal megváltoztatjuk az autóhitel kalkulátor számait, és természetesen attól fogva az új, a legolcsóbb gépjárműkölcsön elintézésében segítjük ügyfeleinket. Bár ön ebből semmit sem lát, elképzelhető, hogy hétfőn a CIB ajánlatát számoljuk ki, azonban szerdán már az OTP-nél van a legjobb hitel, pénteken pedig ismét egy másik banknál – mi pedig ennek megfelelően a háttérben folyamatosan változtatjuk a hitel kalkulátor adatait, hogy ön mindig a legjobb ajánlatot lássa.

Természetesen van ellenpróba is: manapság már bármelyik bank oldalán elérhető a saját autóhitel kalkulátoruk, amelyet azoknak tartanak fenn, akik mégis szeretnék venni a fáradságot, és saját maguk végignézni az autóhiteleket, motorhiteleket, gépjárműkölcsönöket, és úgy érzik, nem vesznek el az apróbetűk jogi halandzsától burjánzó dzsungelében. Cégünk mindezen problémára megoldást kínál: a gépjármű hitel kalkulátorral leellenőrizheti, hogy tényleg olcsók vagyunk-e. Ha hozzánk fordul segítségért az autókölcsön felvételhez, akkor részletesen tájékoztatjuk az apróbetűkről, de a jogi halandzsát megszűrjük önnek, hogy már csak a lényeg jusson el leendő ügyfelünkhöz. Ezután még bármikor elállhat a hitelszerződés megkötésétől, ha mégis meggondolná magát.