A kötelezően megkötendő biztosításról

Ha személygépjárművet vásárolunk, gondolnunk kell a biztonságra, minden autótulajdonosnak szükséges, hogy kötelező felelősségbiztosítással rendelkezzen. Ez a biztosítás azt a kárt téríti meg, amelyet mi okozunk. Megléte elengedhetetlen a közlekedésben.

KGFBEgy autó esetében a legkisebb javításnak vagy elem kicserélésének is magas ára van. Ne bízzuk a véletlenre, gondoskodjunk a megfelelő biztosítás megkötéséről. Ezt minden esetben személygépkocsi tulajdonosának vagy üzemeltetőjének kell megkötnie. Ez a kötelezettség éppen úgy igaz a biztosítótársaságra is, tehát nem fordulhat elő, hogy a biztosítási kérelmünk elutasításra kerül. A kötelező felelősségbiztosítást minden körülmények között meg kell kötünk, legyen szó új vagy akár használt autóról, amit megvehetünk autókereskedésből vagy egy magánszemélytől is. A biztosítási szerződésünket minden év végén meg kell újítanunk. Abban az esetben, ha autónkat használtan vásároljuk meg, a meglévő rendszám lehetőséget ad arra, hogy a kötelező biztosítást előre megkössük, így már érvényes lesz, mire a gépjármű hozzánk kerül. Minél hamarabb megkötjük meglévő vagy leendő autónk, motorkerékpárunk vagy tehergépjárművünk biztosítását annál jobb. Hiszen autóvásárlás után, nem jön a legjobbkor egy újabb kiadás, ami ráadásul megelőzhető lett volna, ne sajnáljunk rá havi pár ezer forintot, hogy egész évben biztosítva legyünk. Közúti ellenőrzés során, fel kell tudnunk mutatni az igazoló szelvényt, hogy rendelkezünk, kötöttünk kötelező felelősségbiztosítást. Ezekre a biztosítást igazoló papírokra bármikor szükségünk lehet, az autónkat ért vagy okozott kár esetében épp úgy, mint a műszaki vizsgán. Mint ahogy a biztosítás nevében is benne van, a közutakon felelősségteljesen kell közlekednünk, gondolnunk kell arra, hogy bármikor megtörténhet a baj. Gondoskodjunk róla, hogy rendelkezzünk ezzel a biztosítással, ami kár esetén rendezi a kifizetendő számlákat.