Családi autó hitelre gyorsan

Már két éve terveztük a feleségemmel, hogy veszünk végre egy autót. Végül el is határoztuk magunkat. Sajnos nem volt kérdés, hogy készpénzre vagy hitelre tegyük ezt, hiszen a megtakarításaink elég szűkösen állnak rendelkezésre. Kiválasztottunk egy szép családi autót.

Mivel három gyermekünk van, így erre már igencsak szükség volt. Szeretünk kirándulni, gyakran megyünk a telekre, és elkelt már egy megbízható, tágas autó. Van egy ismert oldal az interneten, ahol a használt autók között lehet keresgélni. Rászántunk pár délutánt, de végül meg is találtuk a legmegfelelőbbet. Egy Citroën Xsara Picassot. Szép, tágas autó. A csomagtérről nem is beszélve. Csupa jó kritikát olvastunk, és hallottunk róla. Szóval, ahogy már korábban is írtam, sajnos készpénzre nem tudtuk volna megvásárolni, ezért az eladó kereskedésben megkérdeztük, hogy van-e lehetőségünk hitelre megvenni, illetve foglalkozik-e ilyesmivel is. A válasz szerencsére pozitív volt. Bár, ha jobban megfigyeltük volna a hirdetőtábláját, akkor láthattuk volna, hogy hatalmas betűkkel ki van írva, hogy: „Autóvásárlás, hitelre is”. Elmondta a részleteket, ha sikeres a hitelbírálat, akkor át is íratja az autót. Egy minimális árat kér a szerződéskötésért csak, de mindenben segít nekünk. Nagy örömünkben, azonnal kértünk is egy kalkulációt a kereskedőtől, hogy megtudjuk, mennyi lenne a havi törlesztés. Rövid futamidőt választottunk, forint alapon, nem szerettük volna sokáig húzni, halasztani a dolgot. Azt mondta, hogy a hiteligénylés folyamata nem túl hosszú. Tájékoztatott minket, arról, hogy milyen dokumentumokra lesz szükség a banki bírálathoz. A kézhez kapott ajánlatunkkal hazamentünk, és újra átgondoltuk a hallottakat. Kicsit magasnak tűnt a törlesztés, így elkezdtünk a neten keresgélni, egyéb magoldást. A használtautós oldalon rábukkantunk egy Autóhitel Tanácsadó Központra. Felhívtuk őket, és kértünk egy árajánlatot tőlük is. Egy nagyon segítőkész, és kedves úrral tudtunk beszélni. A hitelfeltételek ugyanazok voltak, tehát túl sok újdonsággal nem tudtak szolgálni. Szükség volt a személyes adataimra, illetve igazolni kellett a havi rendszeres jövedelmet. Viszont a havi törlesztő részletük, jóval kedvezőbben hangzott. Náluk nincs szerződéskötési díj, hitelbírálati díj, és ingyenesen felmérik az autó állapotát. Azt ígérték, hogy, ha pozitív a bírálat, akkor a kereskedőhöz, akár készpénzben is kihozzák a finanszírozott összeget a szerződéssel együtt. Felajánlották, hogy kérhetünk akár a hitelbe teljes körű beépített casco biztosítást is. Így kedvezőbb, mintha külön kötnénk, és a havi törlesztő részlettel ezt is mindig tudjuk fizetni. Belementünk a dologba, hiszen úgyis szerettünk volna valahol kötni rá egy biztosítást. Legalább ez a probléma is könnyen és gyorsan megoldódott. Nem volt más hátra, szóltunk a kereskedőnek, hogy igényt tartunk a Picassora, viszont más forrásból fogjuk intézni a hitelt. Nem bánta a dolgot, neki az volt a lényeges szempont, hogy talált vevőt. Annyit viszont kikötött, hogy csak egy összegben, készpénzben fogadja el a kifizetést. Foglalót nem kért. A hitelbírálati folyamat két napot vett igénybe, mert nem csak mi voltunk a vizsgálat tárgyai, hanem az autó is. Kijött egy állapotfelmérő a helyszínre, lefényképezte az autót, annak papírjait, és egy mérőműszerrel bevizsgálta a festékréteg vastagságot is. Ennek, csak örültünk, hiszen legalább ellenőrizték a szervizen kívül mások is, hogy megfelelő-e tényleg a jármű állapota. A harmadik napon, ahogy ígérte a hitelügynökség, meg is beszéltek velünk egy időpontot, kihozták a szerződést, és nyélbe is ütöttük az üzletet. Az eladó, és mi is nagyon elégedettek voltunk a z ügyintézéssel. El is vihettük már aznap az autót, az átírást is elintézték, és egy nappal később már a friss forgalmit is kihozta a postás.