Hogyan válasszunk autót?

Az az igazság, hogy amikor még régen meg akartam venni az első autómat, akkor én is megnéztem, hogy minek kell utánanézni. Azonban ezeket a tanácsokat olyanok adják, akik igazából már nagyon dörzsölt emberek, és nem tudnak belehelyezkedni egy olyan ember helyzetébe, aki éppen most próbál valamilyen rendes használt autót venni – esetleg autóhitelre, évekre eladósítva magát – megfelelő áron.

Hogy a legelején kezdjük: nézzük meg, mennyit fogyaszt az autó. Ennek ma már interneten utána lehet járni, sokszor a hirdetésben meg is adják. Lehet, hogy megkapunk egy autót 1,5 millióért, de ha fogyaszt 12 liter benzint, és használni is akarjuk, akkor csak úgy folyik majd ki a pénz a kezeinkből.

Ugyanilyen fontos a fenntartási költség. A teljesítményadó egyáltalán nem utolsó dolog. Persze minden autóhoz kell egy megfelelő motor, de miért vennénk 150 lóerős kombi családi autót? Száguldozni akarunk vagy a családot vinni? Vagy 200 lóerős terepjárót (20 literes fogyasztással)? Ha valakinek ilyenre van szüksége, ám legyen, de nagyon kevés ember van, akinek ilyesmire szüksége van. A Skoda 1200-es motorral szerelt autói meglehetősen komolytalanok, de nem teljesen reménytelenek. Az 1300-1800 (esetleg 2000) ccm közti motorokkal minden autó elmegy. Ezért meg fognak kövezni, meg egyébként is, már hallom, hogy „Chrysler Grand Voyagert nem gyártottak ekkora motorral”.

Nos, erre azt tudom mondani: valóban nem, éppen ezért nem kell olyan autót venni. Amerikában könnyen vitézkednek a 3-4000 köbcentis motorokkal: ott akkor is 200 forint alatt volt a benzin literje, amikor nálunk (mint most) csúcsokat döntögetnek az árak.