Kártérítési ügyvéd kiválasztása baleset miatt

A kártérítésre is sokszor igaz az a megállapítás, hogy csak azt a dolgok kapjuk meg az élettől, amit kérünk. Ha nem kérdezünk, nem kapunk választ; ha nem megyünk előre, egy helyben maradunk…

És ha nem teszünk a jogosan járó kártérítésért, akkor azt nem tudjuk realizálni, és az bizony lényegében veszteség számunkra. Az ugyanis, akit kár ért, nemcsak jogosan, hanem ésszerű okokból is kérvényezi azt, hogy a lehető legrövidebb úton kártalanítsák. Egy ingatlanban, gépkocsiban keletkezett kár amellett, hogy bosszankodásra ad okot, még komoly költségekkel is jár; hasonló igaz a személyi sérülésre is.

Ha az autónk, amivel addig munkába jártunk, vagy munkánkat végeztük, szervizbe kerül, az nem mást jelent, mint bevételkiesést; ha eltörjük a kezünket, és ezért hosszú ideig tartó lábadozásra kényszerülünk, az ugyancsak bevételkiesés. Egy kártérítést ezért sem vehetünk félvállról, és fontos, hogy a biztosítás és kárrendezés útveszőjében szakértő és felelősségteljes segítséget kapjunk.

Az ilyen segítséget egy ügyvédtől remélhetjük, aki ismeri a területet, és képes empatikusan átlátni, hogy mire van szüksége a károsultnak, és hogy milyen keretek között van lehetősége kárainak rendezésére. Egy kártérítési ügyvéd kiválasztása fontos pont lehet egy kárrendezési ügyben, ezért nem szabad félvállról venni. Egy kártérítési ügyvéd azért kiváló választás egy ilyen kényes ügyhöz, mert átlátja a folyamatokat és ismeri a kárrendezés szövevényes világát, ezért úgy képviseli ügyfeleit, ahogy azok a legjobban szeretnék: eredményesen.