A kormány 1339/2013. számú, a fuvarozók versenyképességéről szóló határozatában hozott döntést a kis- és középvállalkozó fuvarozók számára nyújtandó hitelről, amelynek célja, hogy a likviditási problémákkal küszködő kisebb vállalkozások se kerüljenek hátrányos helyzetbe az útdíj bevezetésével.
A nehézséget az okozhatja, hogy a kis- és középvállalkozások ugyan továbbgörgetik a megrendelők felé az útdíj okozta plusz költségeket – hiszen jogosultak azt kiszámlázni a megrendelés egyéb költségeivel együtt – de munkafolyamataik során az útdíjat a szállítás megkezdése előtt ki kell fizetniük, míg a számlájuk sokszor hetekkel, hónapokkal később kerül kiegyenlítésre.
A kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára nyújtandó útdíjhitel kidolgozására azért volt szükség, mert a hitelpiac kifejezetten kockázatosnak minősíti ezen vállalkozások finanszírozását, így nehezen találnak az üzletmenethez igazodó, rugalmas forrást. A kamat 4%-os állami támogatása azt szolgálja, hogy minél szélesebb körben hozzájuthassanak az így nagyon kedvező kamatú (BUBOR+1,5%) hitelhez. Ez csekély, de valós állami támogatásnak minősül a kis- és középvállalkozó fuvarozók részére, csakúgy mint a jogszabályi alapú készfizető kezesség, amelyet vállal a hitelek biztosítékaként.
A Nemzetgazdasági Minisztérium az új hitel nyújtásával és az azt támogató program kidolgozásával a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztő Zrt.-t bízta meg, amely a kkv szektor hitelezésében nagy tapasztalatot szerzett már. A hiteligényléseket a Kereskedelmi és Iparkamarák, a VOSZ és KAVOSZ irodáiban lehet benyújtani majd, országszerte.