Az autópiac 2010-ben sem indult meg a növekedés útján, így a kereskedők, nepperek és márkakereskedők fekete évre számíthatnak.
Bár az általános várakozás szerint 2010 már a válságból kivezető év lett volna, tavaly év vége felé szakértők figyelmeztettek rá, hogy ebben az évben egyáltalán nem szabad csodát, hirtelen fellendülést várni – sőt valójában a válság akár mélyülhet is a tavalyi szinthez képest, hiszen a felhalmozódott problémák most kezdenek majd el a gazdaság minden területén hatni.
Az autóeladások az egész világon hihetetlen mértékben estek vissza 2009-ben 2008-hoz képest. Autógyárak táncoltak a csőd szélén, márkákat szüntettek meg – mondhatnánk azt is, végre tisztult a piac, és csak az maradt életben, aki ezt valóban megérdemli. Azonban sajnos világszerte százezrek élete ment tönkre, miután kirúgták őket. Az autógyártás az építőiparhoz hasonlóan megszenvedte a válságot. Igaz, hogy egy bizonyos kategória fölött nem. A magyar Audi-gyár például egy időre leállt ugyan, de manapság már ugyanannyi autót gyártanak, mint korábban. Egy bizonyos vagyoni helyzet fölött a válság nem éreztette annyira a hatását.
Nem véletlen, hogy például a Suzuki hihetetlen visszaesést volt kénytelen elkönyvelni: alacsony árfekvésű autóik nem fogytak, hiszen éppen azokat a kispénzű vásárlókat érintett a legjobban a válság, akikre a Suzuki koncentrált. Nem lehet véletlen az sem, hogy éppen a Dacia hazájában, Romániában volt a legdurvább a visszaesés: 63%-kal kevesebb autót adtak el, mint 2008 tavaszán, tehát még a válság előtt. Bulgária nagyjából hasonló adatokkal „büszkélkedhet”, és sajnos hazánk is ismét a lista végén szerepel, mint szinte mindenben, bármilyen statisztikát nézünk: nálunk 58%-kal esett vissza az új autó eladások száma.
Az EU országaiban is háromnegyed annyi autót adnak csak el, mint két évvel ezelőtt, és ebben a viszonylag enyhe visszaesésben is nagy a szerepe az olasz és a francia roncsprémiumnak. Németországban például már nincs ilyen prémium, mert az állam tavaly ősszel megszüntette a roncsprogramot. Meg is lett az eredménye: a felfutás után idén ismét nagy visszaesést mutatnak a számok: csaknem 30%-kal kevesebb autó fogyott az év elején, mint két évvel korábban.
Természetesen nem arról beszélünk, hogy mindig mindennek nőnie kell, hiszen ez irreális elvárás. Aki egyszer vett egy autót, autóhitel felvételével pláne, az sok-sok évig nem fog másikat beszerezni, ráadásul a lakosság lélekszámának fogyása, az elöregedés szintén nem kedvez a fogyasztói társadalom urai által elképzelt forgatókönyveknek. A folyamatos növekedés ostobaság, legfeljebb fenntartásról lehet szó. Persze a 60%-os visszaesés nem természetes, de amikor ezekről a számokról hallunk, akkor mindig úgy kezeljük azokat, hogy ha nincs bővülés, már az is elfogadható eredmény.