Családi autó hitelre gyorsan

Már két éve terveztük a feleségemmel, hogy veszünk végre egy autót. Végül el is határoztuk magunkat. Sajnos nem volt kérdés, hogy készpénzre vagy hitelre tegyük ezt, hiszen a megtakarításaink elég szűkösen állnak rendelkezésre. Kiválasztottunk egy szép családi autót.

Mivel három gyermekünk van, így erre már igencsak szükség volt. Szeretünk kirándulni, gyakran megyünk a telekre, és elkelt már egy megbízható, tágas autó. Van egy ismert oldal az interneten, ahol a használt autók között lehet keresgélni. Rászántunk pár délutánt, de végül meg is találtuk a legmegfelelőbbet. Egy Citroën Xsara Picassot. Szép, tágas autó. A csomagtérről nem is beszélve. Csupa jó kritikát olvastunk, és hallottunk róla. Szóval, ahogy már korábban is írtam, sajnos készpénzre nem tudtuk volna megvásárolni, ezért az eladó kereskedésben megkérdeztük, hogy van-e lehetőségünk hitelre megvenni, illetve foglalkozik-e ilyesmivel is. A válasz szerencsére pozitív volt. Bár, ha jobban megfigyeltük volna a hirdetőtábláját, akkor láthattuk volna, hogy hatalmas betűkkel ki van írva, hogy: „Autóvásárlás, hitelre is”. Elmondta a részleteket, ha sikeres a hitelbírálat, akkor át is íratja az autót. Egy minimális árat kér a szerződéskötésért csak, de mindenben segít nekünk. Nagy örömünkben, azonnal kértünk is egy kalkulációt a kereskedőtől, hogy megtudjuk, mennyi lenne a havi törlesztés. Rövid futamidőt választottunk, forint alapon, nem szerettük volna sokáig húzni, halasztani a dolgot. Azt mondta, hogy a hiteligénylés folyamata nem túl hosszú. Tájékoztatott minket, arról, hogy milyen dokumentumokra lesz szükség a banki bírálathoz. A kézhez kapott ajánlatunkkal hazamentünk, és újra átgondoltuk a hallottakat. Kicsit magasnak tűnt a törlesztés, így elkezdtünk a neten keresgélni, egyéb magoldást. A használtautós oldalon rábukkantunk egy Autóhitel Tanácsadó Központra. Felhívtuk őket, és kértünk egy árajánlatot tőlük is. Egy nagyon segítőkész, és kedves úrral tudtunk beszélni. A hitelfeltételek ugyanazok voltak, tehát túl sok újdonsággal nem tudtak szolgálni. Szükség volt a személyes adataimra, illetve igazolni kellett a havi rendszeres jövedelmet. Viszont a havi törlesztő részletük, jóval kedvezőbben hangzott. Náluk nincs szerződéskötési díj, hitelbírálati díj, és ingyenesen felmérik az autó állapotát. Azt ígérték, hogy, ha pozitív a bírálat, akkor a kereskedőhöz, akár készpénzben is kihozzák a finanszírozott összeget a szerződéssel együtt. Felajánlották, hogy kérhetünk akár a hitelbe teljes körű beépített casco biztosítást is. Így kedvezőbb, mintha külön kötnénk, és a havi törlesztő részlettel ezt is mindig tudjuk fizetni. Belementünk a dologba, hiszen úgyis szerettünk volna valahol kötni rá egy biztosítást. Legalább ez a probléma is könnyen és gyorsan megoldódott. Nem volt más hátra, szóltunk a kereskedőnek, hogy igényt tartunk a Picassora, viszont más forrásból fogjuk intézni a hitelt. Nem bánta a dolgot, neki az volt a lényeges szempont, hogy talált vevőt. Annyit viszont kikötött, hogy csak egy összegben, készpénzben fogadja el a kifizetést. Foglalót nem kért. A hitelbírálati folyamat két napot vett igénybe, mert nem csak mi voltunk a vizsgálat tárgyai, hanem az autó is. Kijött egy állapotfelmérő a helyszínre, lefényképezte az autót, annak papírjait, és egy mérőműszerrel bevizsgálta a festékréteg vastagságot is. Ennek, csak örültünk, hiszen legalább ellenőrizték a szervizen kívül mások is, hogy megfelelő-e tényleg a jármű állapota. A harmadik napon, ahogy ígérte a hitelügynökség, meg is beszéltek velünk egy időpontot, kihozták a szerződést, és nyélbe is ütöttük az üzletet. Az eladó, és mi is nagyon elégedettek voltunk a z ügyintézéssel. El is vihettük már aznap az autót, az átírást is elintézték, és egy nappal később már a friss forgalmit is kihozta a postás.

Hasznos számítások online

Az interneten rengeteg autóhitel kalkulátorral találkozhatunk. Sok esetben azonban nagyon megtévesztő lehet számunkra. Általában a kalkulátorok többsége lízing konstrukcióban, casco kötéssel, devizahitellel számol.

Ami így kedvező lehet első ránézésre, de sokkal több szempontnak kell megfelelni. Teljesen más egy magánszemélynek, egy cégnek vagy akár egy egyéni vállalkozónak nyújtott konstrukció. Magánszemély esetében például alapvető kritérium, hogy havi nettó bevételünket le tudjuk igazolni, ne szerepeljünk a BAR-listán, illetve nézik a bankok a közös háztartás lélekszámát, a havi nettó összbevételt, a havi hiteltörlesztést, a munkaviszony időtartamát, legalább fél éves munkaviszonnyal is rendelkezni kell. Talán ezek a legfontosabb kritériumok magánszemély esetében. Vállalkozás esetében pozitív pénzügyi adatokkal kell rendelkezni, az adott gazdasági társaságnak körülbelül 1 éve működnie kell, ha ez mégsem adott, mert például még friss a cég, akkor is friss főkönyvi kivonattal kell rendelkeznie. Pozitív NAV folyószámlával is rendelkezni kell, valamint a pontos tulajdoni hányad is fontos tényező, illetve a tulajdonosok száma, ha különbözik a cég képviselője és tulajdonosa, az is fontos tényező. Egyéni vállalkozások esetében a magánszemélyre és a cégre együttesen vonatkozó feltételek szükségesek. Ezek után az alapvető információk után célszerű felvenni a hitelirodákkal a kapcsolatot, akár online is, vagy szakképzett, tapasztalt munkatársaink felveszik Önnel a kapcsolatot. Magas tudásuknak köszönhetően segítenek Önnek, hogy biztonságosan kijusson a hitelkalkulátorok megtévesztő útvesztőjéből, gyorsan megbízható tanácsot, illetve személyre szabott ajánlatot kapjon. Ezen felül sokkal jobb ajánlatokat tudnak szerezni önnek, akár úgy, hogy kimozdulnia sem szükséges otthonából. Gyorsított eljárással történik mindez, akár pár nap alatt létrejöhet az ön által kiválasztott hitelmegállapodás.