Lehetséges az autóhitelek összehasonlítása?

Az autóhitelek régebben csak annyit jelentettek, hogy ha valaki szeretett volna vásárolni egy új vagy használt autót vagy motort stb., és nem volt hozzá megfelelő mennyiségű készpénze, akkor a bank autókölcsönt folyósított, így az ügyfél, a leendő adós, megvehette a kiválasztott autót, teherautót és így tovább.

Az autókhoz ilyen-olyan módon kapcsolódó hitelek azonban mára olyan sokrétűek lettek, hogy az egykori sima autóhitel ma már “klasszikus” autóhitelnek számít, hiszen a “gépjárműhitel” fogalom alatt annyiféle kölcsön fut, hogy áttekinteni is nehéz, nem hogy összehasonlítani. De nem lehetetlen: az autóhitelek összehasonlítása révén éppen arra teszünk kísérletet a továbbiakban, hogy bemutassuk, hányféle autókölcsön létezik jelenleg, és hogy melyik, autóhoz kapcsolódó pénzügyi konstrukcióhoz milyen feltételekkel juthat hozzá.

Felhívjuk a figyelmet, hogy cikkünkben az általános autóhitel feltételek ismertetésére kerül sor, és csak olyan kondíciókra térünk ki, amelyek a törvényi szabályozás miatt az összes banknál egyformák, így az összehasonlítás nem lehetetlen. Oldalunkon az autóhitel kalkulátorral tudja kiszámolni, hogy a számtalan banki ajánlat közül valóban mi adjuk-e a legjobbat. Ha egy bank új, igen kedvező autóhitelt kínál, azonnal megváltoztatjuk az autóhitel kalkulátor számait, és természetesen attól fogva az új, a legolcsóbb gépjárműkölcsön elintézésében segítjük ügyfeleinket. Bár ön ebből semmit sem lát, elképzelhető, hogy hétfőn a CIB ajánlatát számoljuk ki, azonban szerdán már az OTP-nél van a legjobb hitel, pénteken pedig ismét egy másik banknál – mi pedig ennek megfelelően a háttérben folyamatosan változtatjuk a hitel kalkulátor adatait, hogy ön mindig a legjobb ajánlatot lássa.

Természetesen van ellenpróba is: manapság már bármelyik bank oldalán elérhető a saját autóhitel kalkulátoruk, amelyet azoknak tartanak fenn, akik mégis szeretnék venni a fáradságot, és saját maguk végignézni az autóhiteleket, motorhiteleket, gépjárműkölcsönöket, és úgy érzik, nem vesznek el az apróbetűk jogi halandzsától burjánzó dzsungelében. Cégünk mindezen problémára megoldást kínál: a gépjármű hitel kalkulátorral leellenőrizheti, hogy tényleg olcsók vagyunk-e. Ha hozzánk fordul segítségért az autókölcsön felvételhez, akkor részletesen tájékoztatjuk az apróbetűkről, de a jogi halandzsát megszűrjük önnek, hogy már csak a lényeg jusson el leendő ügyfelünkhöz. Ezután még bármikor elállhat a hitelszerződés megkötésétől, ha mégis meggondolná magát.

Autóhitel 2010-2011: feltételek

Az autóhitelek piacának változásai miatt nem könnyű az átlagembernek eligazodnia a banki ajánlatok feltételei között, még akkor sem, ha hitelre szeretne autót venni, és ezért úgy érzi, hogy beleásta magát a témába. Ahhoz ugyanis, hogy az állandóan változó feltételek között is tudja, hogy melyek a legjobb gépjárműhitelek, valóban ezzel kell foglalkoznia – munka mellett, helyett, után és előtt.

Cégünk pontosan ezért jött létre: az autó kölcsönök piacán folyamatosak a mozgások, hiszen a gazdasági világ minden apró rezdülése kihatással van a bankok viselkedésére. Ha úgy vélik, veszélybe kerülhet a pénzük, azonnal szigorítanak és a legundorítóbb módon akarják visszaszerezni a kihelyezett összegeket (emlékszünk még a mindenüket elvesztett iszapkárosultakra vagy az árvíz áldozataira, akik pár nappal azután, hogy egész életük tönkrement, már kapták is a magyar bankoktól a levelet, hogy jelzáloghitelük fedezete elpusztult, ezért azonnal fizessék vissza a teljes hitelösszeget, vagy adjanak másik ingatlant). Az autóhitelek területén nem ennyire zord a helyzet, talán mert egy gépjárműhitelnél csak százezrekről vagy esetleg egy-két millió forintról van szó, míg az ingatlanhiteleknél több tízmilliót veszít el a bank (már ha ez valakit rajtuk kívül érdekel). Persze, ha az autó összetörik, a jóságos pénzintézetnek akkor is vissza kell fizetni a teljes hitelösszeget. Ez még mindig elfogadhatóbb, persze, mint egy családtól, amely örül, hogy életben maradt, új jelzálogfedezetet kérni.

Nehéz tehát tisztán látni az autókölcsönök dzsungelében, ehhez szeretnénk most kapaszkodót adni, és a következőkben röviden összefoglalni, hogy milyen feltételek mellett lehet jelenleg autókölcsönhöz és autólízinghez jutni.

Feltételek

Az autóhitel új és használt autó vásárlására vehető igénybe. Magánszemélyek, egyéni és társas vállalkozások egyaránt felvehetik, az autóhitel feltételek a következőképpen alakulnak: az ügyfél gépkocsija a fedezet a finanszírozó számára. Használt autók esetén a hitel futamideje kezdetén az autó legföljebb 12 éves lehet, a végén pedig maximum 15. Fontos tudnivaló, hogy a 2010 elején életbe lépett szabályok szerint nem magánszemély ügyfelek már csak lízingeléssel vásárolhatnak autót, számukra nincs lehetőség hitelt felvenni. Szintén jelentős különbség, hogy a magánszemélyek lízingje vagy hitele 7 évig futhat, míg a cégek lízingjénél 8 év a maximális futamidő. Az autóhitel feltételek sarkalatos pontja az önerő, amely forint alapon 25%, euró alapon pedig 40% (lízingnél 20, illetve 35%). A svájci frank kikerült a lehetőségek közül, mivel menekülővaluta lévén a legkisebb gazdasági megingására a világ bármely részén azonnal meredeken elindul felfelé, tragikus helyzetbe hozva a magyar autóhiteleseket. A legkisebb felvehető hitelösszeg 300 000 forint.

Érdemes még szót ejteni az autófedezetes gyorskölcsön felvételéről, amely a legkedvezőbb gyorshitel és személyihitel-konstrukció. Ebben az esetben arról van szó, hogy meglevő autója terhére vesz fel hitelt, mintha csak jelzáloghitelért folyamodna. A feltételek a fentiekhez hasonlóan alakulnak, természetesen itt nincs önerő. Az autófedezetes hitel esetén az autó értékének el kell érnie az 500 000 forintot.

Kötelező biztosítás – Astra Biztosító

A kötelező biztosítás 2011. évi kampányának egyik legnagyobb “slágere” a Astra Biztosító díjajánlata. A biztosító társaság a románia Astra Biztosító fióktelepeként nyitott irodát hazánkban és nyomott áraival előreláthatólag jelentősen átrendezi a biztosítási piacot, már az első évben. Az alacsony költséghányaddal és kimagaslóan hatékony informatikai rendszerekkel felvértezve, lényegében dömping árakkal jelentkezett a piacon, amellyel rögtön jelentős ügyfélállományra tehet szert már az első évben. A biztosító társaság 2011. év első felében lakás és casco biztosítási módozatok, második felében vagyonbiztosítások, illetve 2012-ben életbiztosítási módozatok bevezetését tervezi a piacra. Az Astra Biztosító hazájában piacvezető biztosító, olyan nemzetközi szereplőket előz meg, mint az Allianz Biztosító vagy a Generali Biztosító. Piaci nővekedésére jellemző, hogy 2009 június és 2010. júniusa között 41%-al tudta növelni az árbevételét, amely elérte a 137 millió eurót.

A kötelező biztosítás 2011. évére az Astra Biztosító akár 200.000 ügyfelet is szerezhet, amelyet főképp online biztosítási alkuszok közvetíthetnek felé. Bár a cég igen későn , csupán október 13-án kapta meg a szükséges engedélyeket, de a legtöbb online kötelező biztosítás kalkulátor 2011. évi díjajánlatában megtalálható és azonnal meg is köthető a szerződés velük. Az alacsony áraknak köszönhetően az idei kampányban megdőlhet a biztosítót váltók száma, akár 2 millió ügyfél is újrakötheti a kötelező biztosítás szerződését.

Autóhitel, autóbiztosítás

Ha autót szeretne vásárolni hitelre vagy készpénzre, semmiképpen sem szabad megfelejtkezni a kötelező biztosításról. Mind az újautó-, mint a használtautó-tulajdonosok körében komoly mizériát jelent, hogy a megvásárolt autóra hol kössenek biztosítást.

Pedig a kérdés ma már nagyon egyszerűen megválaszolható. Inkább a casco+kgfb, vagy csak sima kgfb lehet a probléma, bár egy autóhitel felvétele vagy egy autóvásárlás után nehéz megoldhatatlan feladat elé állítani bárkit is. A kgfb szabályai idén ismét módosulnak. Érdekes, hogy azt hinnék, a gépjármű hitelek piacán vannak a legnagyobb mozgások (esetleg a gépjármű lízingelésnél), a biztosításokat pedig egyszer kitalálják, és úgy maradnak. Nos, nem. Ahogyan az gépjármű adót is hol így vetik ki, hol meg amúgy, az autóbiztosításokat is elérte a változás. Ezentúl a kötelező biztosítás alapja ugyanis az autó teljesítménye lesz, nem pedig a hengerűrtartalma. És itt jobb vigyázni, ugyanis egy autóhitel felvétele után ismét komolyabb biztosítási összegek szakadhatnak a nyakunkba, ha nem vagyunk észnél.

Az autóbiztosítás feltételeinek megváltoztatása nem véletlen, ugyanis már most lehet tudni, hogy az autósok döntő többsége (esetleg az autóhitelek növekvő törlesztésén túl) többet fog fizetni jövőre, mint idén. A mozgás egyébként minden év végén igen nagy: jóval egymillió fölött van azon autótulajdonosok száma, akik novemberben leváltják a biztosítójukat. (Arról külön lehetne írni, hogy ez micsoda macera, és főleg, hogy az ajánlott levelek díjai miatt mennyibe kerül az „ingyenes biztosítóváltás”.)

Szóval mire figyeljünk az idén? Arra, hogy semmi esetre se hagyjuk ki a kgfb-kalkulátort és az autóhitel kalkulátort autóvásárlás előtt. Utóbbi fontosságát aligha kell hangsúlyozni, nem is érdemes hosszabban foglalkozni vele, előbbihez azért annyit hozzáfűzünk, hogy egy jól kiválasztott biztosítással az esetleg komolyabb terhet jelentő autóhitel mellé nem kell fölöslegesen több tízezer forintos biztosítást váltani. Az ajánlatok között elképesztő különbségek vannak, az autóvásárlás után pedig amúgy is minden fillért meg kell fogni a mindenféle ostoba díjak miatt, amelyeket az állam beszed (vagyonszerzési illeték – mintha a kocsira kifizetett pénz után nem fizettünk volna már egyszer adót). Szóval ne vegyen fel gépjármű hitele mellé újabb terheket, hanem nézzen körül alaposan!